Presbitérium

Péter apostol ezt írja: Úgy szolgáljatok egymásnak, azzal a kegyelmi ajándékkal, amelyet egyenként kaptatok, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. Ha valaki szól, úgy szólja, mint Isten igéjét, ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy Isten dicsőíttessék mindenben a Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön örökké.”

Ki a presbiter? Ma az evangélikus presbitériumokat a gyülekezet tagjai hat évre maguk közül választják, olyan gyülekezeti tagok kerülnek be a testületbe, akik életvitelükkel, egyházhoz való kapcsolatukkal például állíthatók. Fontos szempont ma már az is, hogy munkájuk során szerzett szakértelmüket is hasznosítani tudják. Ugyancsak lényeges, hogy ezek a testületek viszonylag kis létszámúak, így rugalmasan képesek dönteni. A presbitérium dönt a kisebb horderejű ügyekben, kisebb beruházások tárgyában, állít jelölteket egyházi választások során, dönt az egyházközség költségvetéséről és zárszámadásáról. Több gyülekezetben a presbitériumok kisebb feladatok megszervezésére, határozatok végrehajtására bizottságokat is alapítanak, amelyek a presbitereknek számolnak be munkájukról.

Mire tesz esküt egy presbiter?  Én, N. N., / esküszöm az élő Istenre, / aki Atya, Fiú, Szentlélek / egy igaz Isten, / hogy presbiteri tisztségemben / egyházunk törvényes rendjét / elfogadom és megtartom; / gyülekezetünk belső békéjét / őrzöm és építem; / ebben egyházi elöljáróimat / készségesen támogatom; / magam is példásan élek, / és tisztségemmel járó feladataimat / legjobb tudásom szerint / hűségesen végzem el. / Isten engem úgy segéljen. / Ámen.

Gyülekezeteink presbiterei:

Sikátor:  Szpevár Ákos – felügyelőMogyorósi Géza – gondnok

Magassy Ágnes – pénztáros

Kánai Katalin – jegyző

Fülöpné Kovács Andrea

Kovács Imréné

Kovács József Imréné

Mogyorósiné Papp Éva

Papp Tamás

Süle Jolán

Pótpresbiter: Bauernhuber László

Veszprémvarsány: Fodor István – gondnok

Sebestyén Magdolna – pénztáros

Wéberné Csonka Amanda – jegyző

Bognár Béláné

Fodor László

Németh József

Pethő Vince

Süle Tamásné

Isten áldása kísérje hivatásukat gyülekezeteink javára!

Sikátori és Veszprémvarsányi Evangélikus Egyházközség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.